Hatodik Fejezet

Urunk Visszatérése

Hogyha Jézus az Egyházal volt 2000 éven keresztül, miért igérte meg, hogy Ő ujból visszajön?

“És ime, én ti veletek vagyok minden napon a világ végeztéig.” (Máté 28:20.) 

és az Ő szellemével, valamint az Ő igéjével folytonosan az Egyházzal volt mindig és vezérelte az Ő szentjeit, igazgatta, bátoritotta őket. 

    Daczára annak, hogy az Egyház tudja, miszerint jólétéről az Ur gondoskodik, minden utjáról tudomása van és neki szánta állandóan szeretetét, mégis óhajtja és kivánja az általa igért személyes viszszajövetelét; mert mikor mondá:

 “És mikor elmenéndek, ismét eljövök.” (Ján. 14:3.) 

ekkor Ő határozottan egy másodszori személyes visszajövetelre célzott.

“És ime hamar eljövök; és az én jutalmam én velem vagyon.” 

    És a Szent szellemtől ihletett János ezt felelé: 

“Jövel azért Uram Jézus.” (Jel. 22:12.20.)

Budizmus

“A gonosz embereknek pedig, és a hitetőknek előmentek lészen a gonoszban, egyebeket elcsalván, mivel, hogy ők is elcsalattak.” (vers 13.) 

    Ők elfelejtik a Mesternek a kicsiny seregnek tett ama különös figyelmeztetést; “Megoltalmazzátok pedig magatokat, mert, mint egy tőr, ugy veszem körül mindeneket, (a kik meg nem oltalmazzák magukat,) kik az egész földnek szinén lesznek.” (Luk. 21:34-35.) 

    Továbbá ismét biztosak lehetünk, hogy nincsen célozva a bünösök megtérésére, a mikor mondatik: “és jajgatással sirnak Ő előtte a földnek minden nemzetsége,” mikor látni fogják Őt jönni. (Jel. 1:7.) 

    Jajgatva sirna-e az emberiség a bünösöknek megtérése fölött? Sőt ellenkezőleg, ha ezen sirás, a mit mindenki meg fog engedni Krisztus jelenlétére a földön vonatkozik, ugy azt tanitaná, hogy a földön nem mindenki (95) fogja szeretni az Ő megjelenését, mint a hogy Ők bizonyára szeretnék, ha meg volnának térve.

     Ők azt állitják, hogy mikor a világ meg lesz térve, és a sátán meg lesz kötözve s az Urnak esmérete az egész földet betölti, és mikor a népek (nemzetek) többé nem fognak tanulni háborut, akkor az Egyház munkája az ő jelenlegi állapotában megszünik; és mikor igy az ő nagy és nehéz feladatát bevégezte, akkor fog eljönni Jézus, hogy a földi ügyeket elintézze, a hivőket megjutalmazni, és a bünösöket elkárhoztatni.

     Ilyenek az Urnak különös igéretei: “a ki győzedelmes lészen, együtt ültetem velem az én királyi székemben.” (Jel. 3:21.) “És (ezek) élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel. 20:4.)

A világ iránt tett tanubizonyság nem foglalja magában a világ megtéritését.

Az egyik ez: “És prédikáltatik az Isten országának evangyéliuma az egész földön, hogy az minden pogánynak bizonyságul legyen; és ezek után eljő a vég.” (Máté. 24:14.) 

     Ők azt állitják, (96) litják, hogy ez az Evangyélium korszak előtt végbemenő világ megtérésre vonatkozik. De bizonyságul lenni a világnak nem jelenti azt, hogy a világ megtérittetik. Ezen vers nem mond semmit a felől, hogy a bizonyság miként lesz elfogadva, és ezen bizonyság máris megadatott. 

     A Bibliai társulatok az 1861-dik évben kimutatták, hogy az Evangélium a föld minden nyelvén kiadatott, habár a föld milliói közül sok milliók nem fogadták is el. Nem, a tizennégyszáz millió élő közül még a fele sem hallotta soha a Jézus nevét. Mégis, mit a versről feltételezünk, beteljesedett: az evangyélium az egész világon prédikáltatott minden népek és nemzeteknek bizonyságául.

“Isten jobb keze felől” – nem egy helymeghatározás, hanem tekintély és hatalom.

 
II Charles Király az ő saját trónján

    Az ezen versszak felől alkotott téves vélemény azt látszik mutatni, hogy Krisztus valahol az egekben egy bizonyos anyagból készült trónon ül addig, mig minden dolgok leigázása az Ő részére az Egyház által be nem lesz végezve és akkor aztán Ő eljőn Uralkodni. Ez egy téves felfogás. 

    Az Isten trónusa a melyről itt szó van, nem anyagi, hanem legfensőbb hatalmát és uralmát jelöli és tünteti fel, és Jézus felmagasztaltatott, hogy ezen uralkodásban részes legyen. Pál kinyilvánitja; 

“Annakokáért az Isten is Őt (Jézust) felmagasztalá, és ajándékozza néki oly méltóságot, mely minden méltóság felett vagyon.” (Fil. 2:9.) 

    Ő adott neki oly hatalmat, mely minden mást felül halad, az Atyához a legközelebbit. Ha Krisztus egy bizonyos anyagból készült trónon ülne, miglen ellenségei (97) lábainak zsámolyul tétetnek, akkor természetesen nem jöhetne el addig, mig mindenkinek alattvalói nem volnának. 

    De ha „a jobb kéz” ezen versszakban nem egy bizonyos pontosan meghatározott helyet, vagy ülést jelent, hanem mint a hogy mi állitjuk, hatalmat, fensőséget és uralmat, akkor az következik, hogy a most szó tárgyát képező versszak semmiképen nem áll ellentétben a másik versszakkal, mely azt tanitja, hogy Ő eljő azért, hogy „mindeneket az Ő birodalma alá vessen” (Fil. 3:21) azon hatalom által, amelyel Ő felruháztatott. 

    Hogy ezt megmagyarázzuk: Vilmos császár Németország trónján ül, igy mondjuk mi, mégis mikor ezt mondjuk nem célozunk ama királyi székre amelyet tény, hogy ritkán, foglal el. Mikor azt mondjuk, hogy Ő a trónon van, akkor azt értsük, hogy Ő Németországot kormányozza. 

    Jobb kéz, a legelőkelőbb  helyet jelenti, kitüntetés vagy kegy által elnyert állás, a legmagasabb uralkodóhoz legközelebb. Igy lett Bismarck herceg a német császár által felmagasztalva, vagyis a hatalom jobb keze felől emelve; és József is (nem szószerint, hanem a közönséges szólásmód szerint) Faraó jobb keze felől ült Egyiptom királyságában.

     Ezen gondolattal egyeznek Jézusnak Kajafás előtt mondott szavai: „Ez idő után meglátjátok az embernek fiát ülni az Istennek hatlamas jobbja felől, és eljőnni az égnek felhöiben.” (Máté 26:64) A jobb kéz felől lesz Ő mikor el fog jönni, és ott marad a Millenniumi korszakon keresztül – és mindörökre.

A második eljövetelnek (jelenlétnek) műve a HELYREÁLLITÁS.

    Urunk első eljövetelének különös müve, az emberiság megváltása volt; és a második, hogy helyreállitsa, megáldja és felszabaditsa a megváltottakat. Miután életét váltságdijul (98) oda adá mindenekért, Megváltónk felemelkedett, hogy azon áldozattal az Atya előtt megjelenjen, és ekképen kiengesztelést nyerjen az ember büneiért. (Zsid. 9:12-24) 

    Ő még késik egy ideig és megengedi „e világ fejedelmének”, hogy folytassa a gonoszság uralkodását addig, amig a „menyasszony a Bárány feleségének” kiválasztása meg nem lesz, mivel hogy azokra, akik ilyen méltóságra érdemesittetnek, le kell győzniök e jelenlegi gonosz világ befolyásait. 

    Akkor aztán kezdetét veszi ama munka, hogy az egész világnak meg fog adatni az a nagy áldás, melyet áldozata árán részükre szerzett, és igy másodszor Ő el fog jönni, hogy a föld minden nemzetségét megáldja.

     De „az Isten mi felőlünk (a keresztyén Egyház felől) néminémű jobb dolgokat rendelt volt, (Zsid. 11:40) azért a mi javunkra szolgált, hogy a Krisztus uralkodása, a FŐ szenvedésétől ezen tizennyolc évszázaddal el van választva.

Az egyház kiválasztása …

     Vagyis mondjuk azt, hogy a második eljövetelnek a munkája az elsőnek a nyomában következett volna azonnal, mondjuk azért inkább, hogy ha Jehovának nem lett volna szándékában a „kicsiny seregnek” „a Krisztus testének” kiválasztása, ugy az első eljövetel nem történt volna meg akkor, amikor történt, hanem a második eljövetelkor, és akkor nem lett volna meg akkor amikor történt, hanem a második (99) eljövetelkor, és akkor nem lett volna csak egy. 

    Mert, Isten nyilvánvalóan éppen ugy megengedni szándékozta a gonosznak uralkodását is hatezer évig, mint a hogy a megtisztitás és a mindeneknek helyreállitása véghez fog menni a hetedik ezer évben.

    Ez némiképen megmagyarázza az Isten részéről történt halasztását az igért áldás kiosztása tekintetében, mely a váltságdijban lehetővé lett. Az áldás, ami eredetileg tervezve volt, a kellő időben el fog jönni, habár annak dija – egy felette dicső cél miatt sokkal előbb, mint ahogy azt az emberek várták lett megfizetve.

Isten még nem kisérelte meg a világ megtéritését.

    Mivel, hogy a Szentirás igy tanit bennünket, hogy Urunk második eljövetelének célja a „minden dolgok megépitése (helyreállitása)” és hogy megjelenésének idejében a népek még igen távol lesznek attól, hogy meg legyenek térve, mert miatta inkább haragosak és vele ellenkezésben állnak, (Jel. 11:18) igy azt kell elfogadnunk, hogy vagy az Egyház elmulasztotta feladatát teljesiteni s eszerint az Isten terve meghiusitatott, vagy pedig a mint mi állitjuk és kimutattuk, hogy a jelen korszakban nem volt várva az Egyháztól, hogy a világot megtéritse, hanem hogy feladata csak az volt, hogy az Evangéliumot az egész világon mintegy bizonyságul prédikálja, és önmagát az Isteni vezetés alatt a jövő nagy munka teljesitésére elkészitse. Isten még egyáltalán nem meritette ki az Ő hatalmát a világ megtéritésére. Nem, sőt ellenkezőleg, a világ megéritését még meg sem kisérelte.

    Mert amint látjuk a föld billióinak csak egy kis töredéke hallott valaha értelmesen ama névről, amely által kell nekik magtartatniok. Mi csak egy kissé nyomatékosan fejeztük ki egy néhány vezető felekezetnek –a Baptistáknak, Presbiteriánusok és mások nézeteit és tanitásait, t.i.  hogy Isten a világból választ, vagy kiválaszt egy „kicsiny sereget” egy egyházat.

     Ők  azt hiszik, hogy Isten többet nem szándékozik tenni, mint kiválasztja ezen egyházat, mig mi ugy találjuk, hogy a Szentirás az Isteni tervnek egy további fejleményéről is tanit, - a világnak egy megépitéséről, mely a kiválasztott, Egyház által, mihelyt teljes számban és felmagasztalva lészen, lesz megvalósitva. 

    A „kicsiny sereg” ezen Evangéliumi korszak győzedelmesei a „Mag”-nak csak a teste, vagy aki által a földnek minden nemzetségei meg fognak áldatni.

     Ama tény, hogy a világ még nincs megtéritve, és hogy az Urnak tudománya még nem töltötte be az egész földet, azt bizonyitja, hogy azon célra még nem volt elküldve.

“Helyesen hasogatva az igazságnak beszédét”

Két gondolatvonal szétválasztja a keresztyéneket:

    Ez a tény azonnal azt kell, hogy gyanittassa velünk, hogy minkét tannak valami módon igaznak kell lenni; (101) de ezen tárgyat ők semmi más módon nem hozhatják összhanzásba, kivéve a mennyei törvény-rend, „és az igazság beszédének helyes hasogatása” által. 

    Ezen rend, mint ahogy a korszakok tervezetében van kimutatva, ha megfigyelődik, tisztán megmutatja nekünk, hogy mig a jelen és a mult korszakokban egy Választás van folyamatban, addig a megkülönböztetés végett feltüntetett Ingyen Kegyelem, Istennek kegyes előregondoskodása a világnak, általában, a Millenniumi korszak alatt lesz. 

    Hogyha az időszakok és felmentési korszakok megkülönböztető részei, melyek az előbbi fejezetekben vázolva voltak, emlékezetbe tartatik, és azon versek, melyek a Választás és Ingyen Kegyelemre vonatkoznak, megvizsgálódik és helyesen alkalmazzuk, akkor ugy találjuk, hogy mindazok, melyek a Választást tárgyalják, csakis a jelenlegi és az elmult korszakokra alkalmazhatók, mig ellenben azok, melyek az Ingyen Kegyelemről tanitanak, teljesen alkalmazható a következendő korszakra.

Ingyen Kegyelem

ellenében

     Az ingyen kegyelem tana is, amely az Armenianusok által hirdettetik, szintén az Isten tulgazdag kegyelmének egy sokkal nagyszerübb megnyilatkozása, mint a hogy azt a legbuzgóbb szószólói valaha tanitották, Isten kegyelme vagy jóakarata a Jézus Krisztusban mindig ingyen van, abban az értelemben, hogy érdemetlenül adatik, de az embernek a bünbe esés óta, a jelen korig, Istennek bizonyos kegyei csak különös egyénekre, népekre és osztályokra voltak szoritkozva, mig a következő korszakban az egész világ meg lesz hiva, hogy részesüljön az akkor felajánlott kegyekben azon feltétel alatt, mely akkor ismeretes lesz (102) mindnyájuk előtt, „és aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17

Izráel kiválasztása Isten által egy jelképe a nagy munkának a világért.

“Én nem küldettem, hanem csak Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” Máté 10:5,6

Az ókori érdemesek kiválasztása

     Tekintsünk vissza, és észrevesszük az Ábrahámnak és bizonyos utódjának a kiválasztását vagy választását, mint amaz utat, amelyen keresztül az igért Magnak, a föld minden nemzetsége megáldójának jönni kell. (Gal. 3:29) 

    És ha megfigyeljük Izráelnek minden népek közüli kiválasztását is, mint egy olyat, akiben Isten jelképileg megmutatá, hogy a nagy munka a világért hogyan kell, hogy bevégződjék – Egyiptombóli kiszabadulásuk az ő Kanaánjuk, szövetségük, törvényeik, a bünért – az ő hibáiknak eltörléseért és a nép meghintésére való áldozat, valamint az ezeknek véghezvitelére szükséges papság, mind egy kisebbitett és egy jelképi magyarázata volt a valódi papságnak és áldozatoknak, a világ emberiségének megtisztitására. 

    Ezen néphez beszélve, Isten mondá: 

„Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül.” (Ámos 3:2)

     Amig Krisztus el nem jött, csak ez a nemzet volt elismerve egyedül; sőt még azután is, mert az Ő hivatott müködése csakis ő reájuk szoritkozott, és tanitványainak sem engedte meg, hogy másokhoz menjenek – mondván: 

„Az utra, mely a pogányok közé viszen, ne menjetek, és a szamaritánusok városaiba se ne menjetek.” 

    Miért Uram? Annakokáért Ő magyarázta nékik, „nem bocsáttattam én, hanem az Izráelnek elveszett juhaihoz”. (Máté 10:5,6; 15:24) Egész ideje haláláig nekik volt szentelve, és csak azután kezdődött meg első munkája a világért, az Ő ingyen és mindent felülmuló kegyelmének első kimutatása, amely valóban „a kellő időben” mindenkinek áldádként fog szolgálni.

     Tekints csak a világ térképére és nézd meg, hogy mily csekély ama rész, mely csak némi részben is van Krisztus evangéliuma által felvilágositva, vagy megáldva.  Hasonlitsd össze magadat és a te előnyödet és ismeretedet a millió pogánysággal, akik manapság is sötétségben vannak, akik soha sem hallották a meghivást, és akik természetesen soha nem is voltak meghiva. 

    Mikor a kihivott sereg (hivatva arra, hogy Isten fiai, Istennek örökösei, és a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökös társai legyenek – akik hivatásukat és választásukat megerősitették) teljes számu leszen, akkor fog csak Isten terve a világ üdvözitésére megkezdődni.

“A Lélek és a Menyassony ezt mondják: Jövél!”

 „A békességnek Istene pedig megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar.” (Róm. 16:20; 1Móz. 3:15) 

    Az Evangéliumi korszak előkésziti a tiszta szüzet, a hivő Egyházat, az eljövő vőlegény részére. És a korszak végén, mikor „az Ő felesége elkészitette magát” (Jel. 19:7), eljön a vőlegény, és akik készek valának, bemenének Ővele a lakadalomba – a második Ádám és a második Éva egyé lesznek, és akkor aztán megkezdődik a megépités (helyreállitás) dicső munkája. 

    A következő korszakban az uj egek alatt, és az uj földön az Egyház többé nem az eljegyzett szüz, hanem a Menyasszony lesz; és akkor „a Szellem és a Menyasszony ezt mondják: 

Jövél. És aki halja is , ezt mondja Jövél. És aki szomjuhozik jöjjön el. És aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17

    És ez egy áldott tény, hogy a mi drága Atyánk terve az ingyen kegyelemről egy legteljesebb mértékben, nemcsak az élők számára, de akik meghaltak, azok részére is gondoskodik a jövő korban, valamint az álsott alkalomról is.

    De milyen bizonyos, hogy Jézus mindenekért meghalt, ugy kell, hogy ők is részesüljenek azon áldásokban és alkalmakban, amelyet az Ő drága vérével vett meg. Ennélfogva, a Millenniumi korszakban kell, hogy várjunk áldást ugy azokra, akik a sirban lesznek, mint akik élni fognak; amire vonatkozólag találunk bőséges bizonyitékot, ha mélyebben betekintünk az Ur bizonyságtételeibe.

     Éppen ezért, mert felszabadulásuk Isten tervében el van határova, neveztetnek a sirban levők, - „a reménység foglyainak”.

Mi lett azzal a sokasággal amely meghalt? 

Mi az ők állapotjuk?

Létezik reménység a Ki-Nem-Választottak részére?

     Körülbelüli becslés szerint a hatezer év alatt, Ádám teremtésétől, vagy száznegyvenhárom billió emberi lény élt e földön. Ezek közül, a legmesszebbmenő számitás szerint, amit észszerüen lehet tenni, azt mutatja, hogy alig egy billiót számithatunk Isten szentjeinek. 

    S igy ezen legmesszebbmenő becslés szerint marad, száznegyvenkét billió, (142,000,000,000) akik minden hit és reménység, és amaz egyetlen név hallása nélkül haltak meg, mely egyedül adatott az ég alatt és az emberek között, mely által kell nekünk megtartatnunk.

    (105) Valóban, a legnagyobb többség ezek közül soha sem tudott vagy hallott Jézusról, és igy természetesen nem is hihettek abban, akiről soha nem hallottak.

    Avagy a világ fundamentomának felvettetésétől fogva, az ők reménytelen örök kinzatásukról egy nyomorult és könyörtelen intézkedést tett, mint azt sikan gyermekei közül állitják? 

    Vagy az Ő magasságos, mélységes, hosszú és nagy szélességü tervében van még részükre egy alkalom, hogy ezen egyedüli név megismeréséhez juthassanak és a feltételeknek engedelmeskedve, örök életet élvezhessenek?

Atheism (Isten tagadés) ezt válaszolja. Ők örökre meghaltak: ezen élet után nincs több élet: ők élni ismét többé soha nem fognak.

Kálvinizmus ezt válaszolja. Ők nem voltak kiválasztva, hogy megtartassanak, Isten előre elrendelte és elhatározta, hogy ők elvesszenek – hogy a pokolba jussanak – ahol most is vannak, s kinban vergődnek, és ahol reménység nélkül örökre is ott maradnak.

Az Árminianizmus (Örmény) válasza pedig ez. Mi hisszük, hogy Isten soknak ezek közül, tudatlanságuk miatt megbocsát, és azok, akik a legjobb akarata szerint a tőle telhetőt megtette, bizonyosan az „első szülöttek gyülekezetének” egy részét fogja képezni, habár ők nem is hallottak soha Jézusról.

Péter hite

    Ámde ezen utolsó nézetet támogatja-e a Szentirás? Avagy tanitja-e azt, hogy a tudatlaság az üdvözlésnek egy alapja? Nem. Az üdvözlés egyedüli alapja, amelyről a Szentirás emlitést teszen a Krisztusban, mint a mi Megváltónkban és urunkban vetett hit. 

„Mert kegyelemből tartattunk meg hit által.” (Eféz. 2:8) 

    Megigazulás hit által a főképeni alapja az egész keresztyéni alapzatnak. Midőn megkérdeztettek: Mit kell tennem, hogy megtartassan? Az apostolok ezt felelték: Higyj az Ur Jézus Krisztusban. 

„Mert nem adatott emberek között ég alatt más név, amely által kellene nekünk megtartatnunk” (Csel. 4:12) és 

„valaki segitségül hivja az Ur nevét, megtartatik.” (Róm. 10:13)

A Pogányokhoz küldött Evangélium

Meg fogja menteni a tudatlanság az embereket?

A törvény nem hozott életet Izráelnek

„Mimódon hivják azért segitségül azt, akiben nem hiéndenek? És mi módon higyjen abban, aki felől nem hallándanak?” – Róm. 10:14

     Némelyek azt állitják, hogy Pál azt tanitja, hogy a tudatlanság meg fogja menteni az embereket, mikor azt mondja: 

„noha nekik (a pogányoknak) törvényük nincsen, mindazáltal ő maguk maguknak törvények.” (Róm. 2:14) 

    Ők azt következtetik ebből, hogy az a törvény, melyet lelkiismeretük sugalmaz nekik, elegendő arra, hogy őket megigazitsa. De az olyan személy félreérti Pált. 

    Ő e helyen éppen azt bizonyitja, hogy Isten előtt az egész világ bünös (Róm. 3:19), hogy a pogányok, akiknek irott törvényük nem volt, kárhoztatva voltak, nem megigazulva, a lelkiismeret világánál, amely vagy megbocsájt, vagy vádolja őket, az bizonyitatik, hogy ők a tökéletesség hiján vannak, és az életre méltatlanok ép ugy, mint a zsidók, akiknek irott törvényük volt, és azáltal elitéltettek; „mert a bünnek ismerete a törvény által (107) vagyon.” (Róm. 3:20) 

    A zsidóknak adott törvény feltárta az ő gyengeségüket, és célja az volt, hogy megmutassa nekik, miszerint ők képtelenek önmagukat megigazitani Isten előtt.  

„Mert a törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Isten előtt.” 

    Az irott törvény elitélte a zsidókat, és a pogányok elég lelkiismereti világossággal birnak, hogy elitélje őket, igy e képen minden száj el van hallgattatva arra, hogy az élethez való jogot követelhesse, mert Isten elött az egész világ bünös.

    És igy ekképen a Szentirás elzár minden reményt-nyujtó ajtót vagy hogy egy is megmeneküljön, sőt azt mutatja, hogy az elitélt faj közül egy sem képes jutalomra méltó cselekedettel az örök életet magának biztositani, és hogy hasonlóan egészen hasztalan a tudatlanságot, mint egy alapot az üdvöségnek mentségül használni. 

    A tudatlanság senkit sem jogosit fel a hit és engedelmesség jutalmára.

    Mi bámuljuk a nyiltszivüségüket, és az Isteni jóság iránti elismerésüket, de figyelmeztessük őket, hogy ne igen siessenek a Szentirás állitásait elcsapni vagy megvetni, mert Istennél van mindenki részére áldás fenntartva egy jobb képen, mint tudatlanság által.

Mi fog történni a pogányokkal?

    Ha ők mindnyájan, vagy legalább csak a fele is közülük tudatlanság által menekülhetne, akkor valóban csak kárt okoznak nekik, ha hittéritőket küldenek hozzájuk, hogy Krisztust tanitsák; mert ugy is ezer közül egy ha hiszen, mikor hittéritő megyen hozzájuk. 

    Ha ezen eszme helyes, akkor sokkal jobb volna őket tudatlanságban hagyni, mert akkor sokkal nagyobb rész menekülhetne meg. Ezen gondolatmenetet folytatva, nem következtetjük-e, hogy ha Isten az egész emberiséget tudatlanságban hagyta volna, ugy mind megmenekült volna? 

    Ha azonban ez igy volna, ugy Jézus jövetele és halála is szükségtelen lett volna, valamint az apostolok és szentek prédikálása és szenvedése is hiába való volt, és szintén az ugynevezett evangélium, a jó hir, igen rossz hir volna. 

    Azok részéről, akik a Kálvinizmus vagy a kiválasztás, mint egy előre elrendelt nézetet hiszik, és hogy minden egyénnek még mielött létezett volna, örök végzete, változhatatlanul meg volt jelölve, még illetlenebb és esztelenebb hittéritőket a pogányok közé küldeni.

Hogyan lesz a “jó hir nagy öröm” “MINDEN NÉP” számára?

    Mig a Biblia a reménynek minden más ajtaját zárva jelzi az emberiség előtt, addig az egyedüli egy ajtót tágra nyitja előttünk, és hirdeti, hogy aki akar, bemehet az életre: valamint azt is kimutatja, hogy mindazok, akik a jelenben nem látják az áldott alkalmat a bemenetelre, vagy nem méltányolhatják, a kellő időben annak teljes megértésére és méltányolására fognak hozatni. 

    Az egyedüli ut, mely által az elitélt emberiség közül bárki, vagy az egész is Istenhez jöhet, nem jutalomra méltó cselekedet, (109) vagy tudatlanság által vagyon, hanem a Krisztus drága vérébe vetett hit által, mely elveszi a világnak büneit. (1Pét.1:19; Ján.1:29) Ez amaz evangélium, az örömteljes hir, „amely az egész népnek öröme lészen”.

    Most pedig vizsgáljuk meg ezen dolgokat ugy, mint ahogy Isten beszél nekünk azokrol, és az Ő jellemének tisztázását hagyjuk Őreá, és kérdjük, mi lesz a száznegyvekét billió emberrel?

    Ám lássuk: Ha elfogadjuk, hogy ezen élet az egyedüli üdvözlési idő, és félre tesszük a következendő korszakban történendő helyreállitásra való minden reménységet, hogyan értsük akkor a mult és a jelen világánál a következő mondatokat, „Isten szeretet”, és „ mert ugy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy mindenki aki hiszen őbenne, el ne vesszen”? (1Ján. 4:8; Ján. 3:16) 

    Nem ugy látszik-e, hogy ha Isten annyira szerette a világot, nemcsak a hivők tartassanak meg, hanem arra is, hogy mindnyájan higyjenek, hallhassanak?

     Még a jelenlegi felvilágosodott napokban is, millió pogányok semmi jelét nem mutatják egy olyan felvilágosodottságnak, sem a Sodomabeliek nem mutattak, valamint a mult korszakoknak sokaságai sem.

“Imé, hirdetek néktek nagy örömöt, amely az EGÉSZ NÉPNEK öröme lészen.” Lukács 2:10

Krisztus Meghalt Mindenkiért

     Azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus az Isten kegyelméből mindenekért megkóstolta a halált. (Zsid. 2.9) Ha tehát, Ő a száznegyvenhárom billióért megkóstolta a halált, és az az áldozat valami okból csak egy billióért volt hatásos, nem-e egy balul ütött cselekedet volt az a megváltás? 

    És igy ez esetben az apostol nyilatkozata nem volt-e igen nagy, mikor ismét olvassuk: „Ime hirdetek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen”? (Luk.2:10) 

    És nézzünk körül magunkon, meglátjuk, hogy csak egy „kicsiny sereg”-nek nagy öröme és nem az egész népnek s igy nem kelthet-e bennünk kétséget a felől, vajjon az angyalok nem nagyitották-e meg az ő hiradásuk jóságát és szélességét, és ama munkának a jelentőségét, melyet az általuk hirdetett Messiás fog véghez vinni, nem becsülték-e nagyon magasra?

    Miért ne lenne hát akkor az egész megváltottaknak valami haszna Krisztus halálából? Miért nem jöhetnének hát mindnyájan az igazság ismeretéhez, hogy hihessenek?

A Keresztrefeszités