V. TANULMÁNY.

“AMA TITOK, MELY ELREJTETETT VOLT ELEITŐL ÉS MINDEN IDŐKTŐL FOGVA, MOST PEDIG MEGJELENTETETT AZ Ő SZENTEINEK.”—Kol. 1:26.

Széműzetés a paradicsomból

    Visszatekintve arra az időre, melyben az első szüleink által az élet és a paradicsomi boldogság elveszett, ott látjuk a bűn igazságos büntetése alatt megterhelve őket szomorúsággal, egy reménysugár nélkül, kivéve azon homályos jelentést, melyet abból meríthettek, hogy “az asszonynak magva meg fogja törni a kígyó fejét.” 

Ábrahám és Izsák

    Mintegy kétezer évvel ezután Isten meghívá Ábrahámot és megígérte neki, hogy az ő magva meg fogja áldani a földnek minden nemzetségét. Ez úgy tűnt fel, mintha Isten régebbi szándékát akkor be akarná teljesíteni. De az idő múlt, az ígért Kanaán földje még nem volt birtokukban; (81) még nem volt magzatjuk, Ábrahám és Sára pedig már megöregedtek. 

    Így tehát Ábrahám úgy gondolta, hogy segítenie kell valamit, hogy Isten ígérete beteljesedjék; és így nemzé Ismáelt. Segítsége azonban szükségtelen volt, mert a kellő időben megszületett a remélt ígért gyermek, Izsák. Akkor úgy látszott, mintha a népek ígért uralkodója és megáldója megjött volna. De mégsem; évek múltak el és úgy látszott, hogy Isten ígérete nem-igen fog beteljesedni, mert Izsák és örököse, Jákób is meghaltak. 

    De egynéhánynak a hite erős maradt az ígéret beteljesedésében, mert Isten által erősítve voltak ama szövetség felől, “melyet szerze Ábrahámmal; és esküvéssel, melyet szóla Izsáknak”—és “melyet megerősített Jákóbnak örök végzéssel, Izráelnek örökkévaló szövetséggel.”—1.Krón. 16:16, 17.

Rabszolgaság

    Ámde ezen reménység is majdnem szétfoszlott, és az ígéret is majdnem elfelejtetett, mikor az egyiptombeliek hatalmat nyertek rajtuk és úgy bántak velük, mint rabszolgákkal, hosszú ideig.

Mózes

    A Kanaánba való bevonulás előtt meghalt ugyan a nagy szabadító, de mint Istennek szószólója kijelenté, “Prófétát támaszt néked a te Urad Istened te közüled, a te atyádfiai közül, amiképpen engemet, azt hallgassátok.” (82) (5. Móz. 18:15; Csel. 3:22.) 

    Ez egy távolabbi betekintést nyújtott nekik az Isteni tervbe, és megmutatta, hogy a jövendő uralkodás és megáldás művében nemcsak hogy egész népük fog szerepelni, hanem, hogy egy közülük, mint kiválasztott vezér fogja őket a győzelemhez és az ígéretnek beteljesedéséhez juttatni. 

    Akkor aztán Józsué, kinek neve szabadítót vagy megváltót jelent, lett a vezérük, és ő alatta arattak több győzelmet és tényleg bementek a szövetségben ígért földre. Bizonyosan akkor úgy látszott, hogy az igazi vezető elérkezett, és hogy az ígéret beteljesedésének végpontjához ért.

Dávid király

    Ekkor aztán elérték dicsőségük tetőpontját, de nemsokára ahelyett, hogy az ígéret beteljesedését látták volna, a hatalomtól megfosztattak és más idegen nemzet hű béresei és adófizetői lettek. 

    De azért némelyek erősen ragaszkodtak Isten ígéretéhez, és még mindig reménykedtek a nagy szabadító után, a kinek előképei Mózes, Józsué, Dávid és Salamon voltak.

Simeon és Jézus

A Húsvét

Jézus és Tamás

Jézus és a tanitványok Emáus felé haladva

    Ami pedig jelképezve volt a Húsvéti Bárányban, még mielőtt Egyiptomból kiszabadultak, és a szövetségi-törvény adásakor történt állatok megölése által, (Zsid. 9:11-20; 10:8-18.) valamint az engesztelési áldozatokban, amelyek állandóan a papok által évről-évre végeztettek.

     (83) Ők túl nézték a Próféták azon állításait is, amelyek előre bizonyságot tettek, hogy következnek Krisztusra, a szenvedések és a dicsőség a szenvedések után. (1. Pét. 1:11.) 

     Ezért tehát mikor Jézus, mint egy áldozat eljött, nem ismerték fel: nem tudták az ő meglátogatásuk napját, (Luk. 19:44.). Még az ő közvetlen követői is nagyon össze voltak zavarodva, midőn Jézus meghalt, és szomorúan mondták. 

“Mi pedig azt reméljük vala, hogy ő volna az, aki megszabadítaná az Izráelt.” (Luk. 24:21.)

    Úgy látszott, hogy az ő benne való bizalmuk helytelen volt. Ők akkor nem látták be azonnal, hogy vezérük halála, mint a szövetségbeli ígéret részbeni beteljesedése és az Új-Szövetségnek, mely alatt az áldás fog jönni, a megerősítést jelenti. Elhervadt reménységük azonban, midőn megtudták, hogy Jézus a sírból feltámadt, újból feléledt, (1. Pét. 1:3.) és midőn elhagyni készült őket, megkérdezték az Ő már rég táplált és elhalasztott reménységük felől: 

“Uram! avagy nem ez időben építed-e meg Izráelnek az országát?”

     Az hogy reménységük mégis helyes volt, habár nem is tudták az időt, hogy mikor fog beteljesedni, kitűnik az Úr válaszából, mikor mondá nekik: 

“Nem a ti dolgotok az időket tudnotok és az alkalmatosságokat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett.” (Csel. 1:6, 7.)

Pünkösd

“Még sok dolgok vannak, melyeket nektek kellene mondanom, de most el nem hordozhatjátok. Mikor pedig eljő amaz, az igazságnak Szelleme, minden igazságra vezérel titeket, az megtanít titeket mindenekre, és eszetekbe juttatja mind azokat, amelyeket mondottam néktek.” (Ján. 16:12, 13; 14:26.) 

     S így (84) tehát ők nem érthették meg mindezeket, mielőtt a Pünkösdi áldás nem jött reájuk.

Prédikálás a pogányok számára

“Egy nép az ő nevének” – Egy Menyasszony

     De mégis feltételezzük, miszerint ők, mint Istennek szóvivői, és tervének hirdetői, még mielőtt mindent teljesen és tisztán érthettek volna, az ő ihletett szavaikban tisztább és mélyebb igazság rejlett, mint ahogy ők azt magukban teljesen felfoghatták volna. Például: olvassuk Jakab beszédét, melyben ő azt mondja: 

“Simon megbeszélé, mimódon az Isten először megtekintette volna a Pogányokat, hogy azok közül népet (menyasszonyt) választana Ő magának. És ezzel egyeznek a Prófétáknak mondásai, mint meg van írva: Azután úgymond, (ha majd az a nép—a nemzetekből és Pogányokból ki lesz választva) megtérek, és a Dávidnak leomlott sátorát (a földi uralkodást) megépítem és annak romlásait megújítom, és ismét felállítom azt.” (Csel. 15:15, 16.)

Mi az Istennek nagy elrejtett titka?

“Krisztus” szó “Felkentet” jelent

     Jakab apostol Istennek előre gondoskodott szavaiból kezdett olvasni, t. i. azt, hogy az evangélium Péter által előbb az első Pogány, és Pál apostol által az általános Pogányok megtérítésére küldetett; vagyis, hogy az evangéliumi korszak alatt a Zsidók és a Pogányok közüli hivők egyenlő kegyelemben részesülnek. 

     Azután ő betekintett a Próféták jövendőléseibe, és úgy találta, hogy meg van írva: hogy majd azután, ha ez evangéliumi korszak munkája be lesz fejezve, akkor a testi Izráelitáknak tett ígéretek be fognak teljesedni. Így aztán fokonként a régtől fogva elrejtett nagy titok egy néhány, —a szentek, az Istennek különös “barátai” által kezdett megértődni.

“Krisztus ti bennetek, ki a dicsőségnek ama reménysége.”

     Ez Istennek ama nagy titka, mely minden előző korszakokban el volt rejtve, és még most is mindenki előtt el van rejtve, kivéve egy különös osztályt—a szentek, vagyis a felszentelt hívőket. De mit érthetünk ezen “Krisztus ti bennetek (vagy köztetek).” 

     Azt tanultuk, hogy Jézus a Szent szellem által meg volt kenve (Csel. 10:38.) és így mi elismerjük őt Krisztusnak lenni,—mint felkentet—mert a Krisztus szó azt jelenti, hogy felkent. És János apostol azt mondja, hogy a kenet, amelyet mi, a felszentelt hívők tőle nyertünk, mibennünk megmarad. (1. Ján. 2:27.)

      Így tehát ezen Evangéliumi korszak szentei egy felkent sereg—kik felkenettek és lesznek az Istennek királyai és papjai, (2.Kor. 1:21; 1.Pét. 2:9.) és Jézussal, az ő vezérükkel és Urukkal együtt képezik Jehova felkentjét—a Krisztust.

     Jézus felkenetett, hogy az egyház felett, mely az Ő teste (vagy mint más alakban ki van fejezve, az Ő menyasszonya) felett Fő vagy Úr legyen (Eféz. 5:25-30.) és együtt véve képezik az ígért “mag”-ot—a nagy Szabadítót. 

     “Hogyha ti is a Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és az ígéret szerint örökösök. (Gal. 3:29.)

“Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” János 15:5

“Isten mindeneket vetett az Ő lábai alá és őt tette mindeneknek felette az Anyaszentegyháznak Fejévé; mely az Ö teste,” hogy minden dologban Ö legyen a Fő. (Eféz. 1:22; Kol. 1:18.) 

     Mégis az emberi alakban legszebben mutatja nekünk a hozzá való belső viszonyunkat. Ugyanezt az egységet tanította Jézus, mikor mondá: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” (Ján 15:5.)

A főszegletkő egy tökéletes piramis

    Úgyszintén egységünket Jézussal, mint Krisztusnak, a felszentelt seregnek tagjai, kiválóan magyarázza a piramis ábra.

     Egy közönséges házban nincsen (87) fő-szegletkő, de a mi épületünkben van egy főszegletkő, a felső-kő, mint ahogyan meg van írva: 

“Íme vetek Sionban egy fő-szeglet követ, választott, drága” ...  

“Kihez járulva, ki mint élő kő ... Ti is mint élő kövek felépíttessetek, hogy legyetek lelki* ház; szent papság, az áldozatoknak áldozására, melyek Istennek kedvesek a Jézus Krisztus által.” (1. Pét. 2:4-26.)

“Alázzátok meg magatokat”

“Alázatossággal ékesek legyetek; mert Isten ellene áll a kevélynek, az alázatosaknak pedig adja az Ő kegyelmét.” 

     Alázzuk meg azért magunkat Istennek hatalmas keze alatt, hogy alkalmatos időben bennünket felmagasztaljon (1. Pét. 5:5-26.) mint ahogy felmagasztalta a mi Fejünket és Előljárónkat. (Fil. 2:8-9.)

     Ez valóban egy olyan titok volt, amelyre azelőtt senki sem gondolt, hogy Istennek szándéka nemcsak az volt, hogy egy szabadítót támasszon, hanem egy olyan szabadítót, mely több tagból áll. Ez az a “mennyei hivatás,” melynek elnyerésére az (88) Evangéliumi korszak felszentelt hívőinek alkalmuk van. 

     Jézus nem igyekezett ezt tanítványainak feltárni, míg természetes emberek voltak, hanem várt Pünkösdig, amikor megkenettek—s az új természetre fogantattak. Pál apostol magyarázatából felismerjük, hogy ezen mennyei hivatást most senki sem, csak az “új teremtések” foghatják fel és érthetik meg. 

Ő azt mondja: “Mi szóljuk az Istennek titkos bölcsességét, amaz elrejtett bölcsességet (tervet), melyet Isten elrendelt vala a világ előtt a mi dicsőségünkre; melyet e világ Fejedelmei közül egy sem tudott; ... amint meg van írva: 

“Amelyeket a szem nem látott, sem a fül nem hallott, az embernek gondolatába nem mentek, melyet Isten készített az őtet szeretőknek.” (1. Kor. 2:6-14.)

     És azután amaz eszmét fejezi ki, amelyről már egyszer említést tettünk, hogy a Krisztus magában foglalja mind a Szellemtől felkenteket, azt mondja:

“Mert akik a Krisztusban megkeresztelkedtetek, a Krisztust öltöztétek fel” ... és “hogyha ti Krisztuséi vagytok, tehát (együtt Jézussal) az Ábrahám magva vagytok, és az ígéret szerint örökösök (vers 27-29).

Miért volt szükséges, hogy a titok elrejtve legyen tartva?

“Imé, az Ember”

     Hogy ezen titok így elrejtve tartassék, arra szükség volt, mert különben nem teljesedett volna be. Mert ha ezen titok az egész emberiség előtt nyilvánossá tétetett volna, akkor az Isteni terv általa meghiúsíttatott volna. Ha az emberek tudták volna, úgy sem a dicsőségnek Urát, sem az egyházat, mely az Ő teste, nem feszítették volna meg. ( 1.Kor. 2:8.) 

     Ha az Isteni terv a világ előtt, mint egy titok nem lett volna elrejtve, nemcsak a Krisztus halála, mint az emberek megváltásának díja lett volna meghiúsítva, hanem az egyház hitének megpróbálása, mint a Krisztus szenvedésének részesei is megelőztetett volna, mert; a “világ nem ismer minket (mint az Ő örökös társait) mert (ugyanazért) nem isméri Öt sem.” (1.Ján. 3:1.)

     Nemcsak az Isten terve, és a Krisztus, aki tulajdonképpen ezen tervének a megtestesülése, egy nagy titok a világnak, hanem különös út is, amelyen ezen kicsiny sereg járni van hivatva, mely “különös néppé” bélyegzi őket. 

     A világnak egy titok, egy rejtély volt, hogy egy személy egy olyan nagy képességgel, amilyennel a Názáreti Jézus bírt, idejét és talentumát úgy, ahogy Ő tette, eltöltse, holott ha figyelmét az állami ügyekre, a törvényre, kereskedelemre, vagy népszerű vallásra fordította volna, naggyá és közbecsülésben részesülhetett volna. 

     Emberi vélemény szerint életét bolond módra pazarolta el és azt mondák: “Ördög vagyon Ő benne bolondoskodik.” (Ján. 10:22.) Élete és tanításai Ő nekik rejtély volt, melyet megérteni ők nem tudtak.

     Pál egy magas társadalmi állásáról és befolyásáról mondott le, hogy kezeivel (90) dolgozzék és Krisztusról és minden hívők által nyerendő láthatatlan koronáról prédikáljon, kik az Ő nyomdokain haladnak. Ez oly titokzatos volt, hogy egy ember így kiáltott fel: 

     “Bolondozol te Pál, a nagy bölcsesség miatt bolondultál meg,” és így mindazok, kik úgy, mint Pál, a mester nyomdokain haladnak, szintén a Krisztus nevéért bolondoknak tekintetnek.